Végjáték

Ponline, 2011. február 18.

Pásztón gazdasági csőd és diktatúra van

A pásztói diktatúra a végéhez közeledik. Ahogy ezt többen le is írták az utóbbi időben, ez már a végjáték. A város gazdálkodása romokban. A költségvetés újabb tervezete szerint a hiányt nem sikerült az elhatározott mértékűre csökkenteni, legjobb esetben is bőven fél milliárd forint fölött lesz. Pedig a megszorítások miatt már olyan a hangulat az intézményekben, hogy ennél rosszabb nem is lehet. A hosszú lejáratú hitelekkel együtt 2019-ig nagyjából 1 milliárd 300 millió forint a törlesztendő összeg, miből fogja ezt megadni a város, ha az idei tervezett működési(!) hiány is több mint 51 millió forint?  Vagyis a tartozásunk minden egyes évben nő, egyik évben sem csökkent!

Mivel a pásztói ember türelmes és végtelenül megengedő, bizonyos esetekben még akkor sem hiszi a rosszat, ha a saját szemével látja, tehát a pásztói emberek egy része most azt mondja, hogy a csőd igaz, de a diktatúra kifejezés az mégis túlzás. Higgyék el, nem az. Mondom a kritériumokat. Pásztón nincs független sajtó, (bár Tóth Jóska korrekt módon közvetített a legutóbb, köszönet érte) az intézményekben és a városban működik a besúgó hálózat. A vezetők nagy része vakon követi a polgármester utasításait, mást nem is tehet. Aki ellenszegül, azonnal vagy rövidesen bűnhődik. A polgármester ugyanis jó memóriájú, szorgalmas ember, aki megsérti, az évekkel később is számíthat a megtorlásra. (Van egy levelem, amiben a feladó részletesen leírja, hogy tette őt tönkre Sisák Imre, csak azért mert ellentmondott neki. A történet szerint névtelen leveleket íratott ellene, és ezzel még el is dicsekedett, mert a hatalom csak akkor édes, ha mindenki tud az ő erejéről.)

Az „Imre az nem ilyen”, mondaná most az „imreszavazó” pásztói, ha olvasna internetet. Tévedés, az Imre ( a Sisák Imre) pont ilyen.

 

A pásztóiak félnek a bosszútól

Nyilvánosan ezért nem mer nekimenni senki sem a polgármesternek, és ezt meg is értem. Az ő helyükben én sem mernék. Idézek egy levélből, amit ez ügyben kaptam. A helyzetet magam sem tudom jobban leírni.

„Szomorúan figyelem a város történéseit, sajnálom, hogy idáig fajultak mára a dolgok, nagyon sokan olvassák szerintem az Ön írásait, de sokan, többek közt én sem merem nyilvánosan felvállalni, hogy mennyire megvetem ezt az embert. Igaz, ez rólam már köztudott, de mégsem szeretném, hogy engem vagy a gyerekemet még több inzultus érje. Szeretem ezt a megyét, itt nőttem, fel, de ott tartok, hogy az első adandó alkalommal elköltözöm Pestre. …

Sok erőt és kitartást kívánok ehhez a „harchoz”, lassan egy könyvet meg lehetne írni Sisák gaztetteiből...”

A diktatúra tehát Pásztón, ahogy sok levél, e-mail, telefonhívás bizonyítja, létezik, és ahogy a klasszikus elnyomó rendszerek teszik, úgy Pásztó is hitelből fedezi a lakosság elnyomásának költségét. Ugyanis az elnyomó rendszer működéséhez sok embert meg kell venni. A hivatalban, a kórházban, az óvodákban, iskolákban, stb. sok-sok felesleges embert el kell helyezni és kell mindenhol egy komisszár. Egy olyan alkalmazott, aki szakmailag nem a csúcs, ezért hálát ad az Istennek, (esetünkben Sisáknak) hogy a kegyéből ő vezetheti az intézményt.

Most Márai történetét idézem, amikor a nagy színész összetalálkozik a másikkal, aki nyilas egyenruhát visel.

Csúnyán néz rá, mire a nyilas így válaszol: Könnyű neked, te tehetséges vagy!

Van ellenpélda is, olyan dolgozó a Hivatalban, aki tele szájjal szidja főnökét, de hozzá is teszi: engem nem tud kirúgni! (Nem tudni miért. Vagy szakmailag megkerülhetetlen, vagy tud valamit. Vagyis mindenképpen tud valamit!)

 

Pásztó rosszul gazdálkodik

Tehát Pásztón nem a legjobbak a vezetők (van kivétel ez alól is, most három példa is az eszembe jut, Tisztelet nekik!) és mint mondtam feleslegesen felduzzasztott a létszám. Ezért kerül sokba az intézményrendszer fenntartása már évek óta, ezért gazdálkodik rosszul Pásztó, ezért nem tud alkalmazkodni a szabályozók változásához. Az elavult pazarló szerkezetet nem hajlandó elismerni az állam, és ezért nem kap ÖNHIKIT a város. Ezt a támogatást ugyanis azoknak a településeknek adják, amint a neve is mutatja, amelyek önhibájukon kívül adósodtak el, de Pásztó nem ilyen. Itt önhibából nagy az adósság, vagyis Sisák hibájából és azokéból, akik hagyják őt ámokfutni. Mert Sisák trükköz továbbra is. Trükköz a beszerzésekkel, eladásokkal, vásárlásokkal (lásd óvoda fűtés, rendelő építés, Pásztói Hírlap pályázat, szeméttelep telekvásárlás, stb.stb.) és ehhez megszerzi a Testület támogatását. Amikor felmerül egy megkérdőjelezhető ügylet a felelősséget rögtön a Testületre tolja! Ez történ a közmeghallgatáson is. Ezt nem vették eddig észre a Tisztelt Képviselők? Talán még nem. Sisáké a haszon (a hatalmi mindenképpen) a Testületé pedig a felelősség.

De mint mondtam ez már nem tart sokáig, Pásztó a végjátékhoz érkezett.

 

Rossz a hangulat az intézményekben

Az intézményekben rossz a hangulat, nagy az elégedetlenség. Még nem tört ki a felkelés, de már közeleg. Addig is, a demokratikus népképviseleti, vagyis az önkormányzati testület kezében van a helyzet kulcsa. Ha a képviselők akarnák, a választás után fél évvel fel is oszlathatnák a Testületet, kikényszerítve ezzel az új választást. A testületben ott van Sisák, aki mindig a saját javára szavaz személyes ügyben is, még csak nem is tartózkodik, ahogy az illem és a szokásjog diktálná. Aztándr. Nyíri, aki igyekszik kimaradni, de ha ott van, akkor korrekt. Csendes, de korrekt. A három Fidesz jelölt pedig rendszeresen ellentmond, de mindhárman személyiségük által meghatározottak. Ők egy ilyen diktátorhoz nem elég harcosak, elmondják a szakmai véleményüket és leülnek. Becsületükre szól, hogy mindig konkrét ügyre szavaznak. Vagyis ha jó az előterjesztés akkor megszavazzák, ha rossz akkor ellene voksolnak. De ezzel rendre kisebbségben maradnak, mert a 4 igazgatóhelyettes (három jelenlegi és egy volt helyettes) mindent megszavaz és mindennel egyetért, amit Sisák mond, tesz és javasol. Kimondható tehát, hogy Pásztó további lecsúszása és az összes rossz döntés innentől ennek a négy embernek a számlájára írható. (Természetesen Sisákon kívül, de neki ez már megérte!) A négyek személye tehát reflektorfénybe került, a továbbiakban rájuk fókuszálunk, mint fontos embereket (VIP) bemutatjuk őket, beszélünk arról, hogy melyiküknek miért éri meg eltakarni a szemét, befogni a száját és betömni a fülét. Már most az elején leírom, szerintem nem éri meg. Amit nyerhetnek ezen a pünkösdi királyságon, az csak üveggyöngy, de a váltás után egész eddigi életüket elveszíthetik. Természetesen, ha megváltoznak, azt elismeri majd Pásztó és elismerjük majd mi is. Sőt kijelentjük, ahhoz kell a legnagyobb erő, hogy valaki belássa, hogy tévedett. Erre biztosan nem gondoltak eddig. Tetszett nekik a pozíció, a hatalom. Tetszett, hogy több mint ezren rájuk szavaztak. Az meg sem fordult a fejükben, hogy ma már, néhány havi kollaboráns együttműködés után, ennél sokkal több pásztói ellenszenvét tudhatják magukénak.

 

Pásztó négy legfontosabb polgára

A város sorsa tehát most furcsa módon négy olyan ember kezében van, akik nem értenek a gazdasághoz, nem értenek a joghoz, és az önkormányzati munkához sem nagyon. Nem is hallatják szavukat. Az eddigi üléseken Volek György alpolgármesternek volt ugyan néhány hozzászólása, de lényegi dolgot ezekben nem érintett. Próbált észrevehetetlen és megjegyezhetetlen maradni. Ez maradéktalanul sikerelült is, ugyanúgy, mint a korábbi ciklusban. Édes Attilától csak annyit hallottunk, hogy bizottsága a határozatot megtárgyalta és elfogadásra javasolja. Gömbiczné emlékezetem szerint eddig csak figyelt, egyedül Barnáné szólt hozzá. Bár ne tette volna, mert így derült ki, hogy nem ismeri a pásztói önkormányzat működési szabályzatát  és az önkormányzati törvényt.

 

Sok és drága az öt iskolaigazgató helyettes

Megjegyzem, a képviselő igazgatóhelyettesek az oktatási törvényt sem ismerik. E szerint ugyanis az összevont általános iskolának egy igazgatójának és három igazgató helyettesének kellene lenni. Az, hogy egy igazgató és öt (!) helyettes van nem tűnt fel nekik. Akkor sem, amikor a költségvetésről tárgyaltak, és tudták csökkenteni kell azt! Pedig minden egyes ilyen poszt sokba kerül a városnak, mert a helyettes jelentős órakedvezményt kap, ergo ilyenkor nem tanít. De a négy képviselőnek, akik közül most hárman érintettek egyikük meg korábban volt az, nem jutott eszükbe, hogy a költségcsökkentést az ő felesleges státusuk megszüntetésével kellene kezdeni. Inkább megszavazzák, hogy váljanak meg pedagógusoktól. Gondolom azoktól, akik a legkevésbé állnak be a sorba, mert azt, hogy szakmai döntés születik ezek után elképzelni sem tudom. Tehát vagy az oktatási törvényt nem ismeri Barnáné, Gömbiczné és Édes úr, vagy pedig mérhetetlenül önzőek. Lehet persze, hogy mindenütt nélkülözhetetlenek,de ezt kétlem.

Ezzel a magatartással pedig még az is baj, hogy ezeken a pontokon ( ha még korábban nem) cinkossá váltak. Rajtuk van a sár.

 

A négyek

Arról, hogy a szóban forgó pásztói pedagógusok milyenek szaktanárnak nem tudok nyilatkozni. Lehet, hogy kiválóak.

Arról sem tudok semmit, hogy a szóban forgó négy pedagógus mennyire ért a gyerekekhez. Minden bizonnyal kiválóan.

Nekem csak arról van tapasztalatom, hogy milyenek képviselőnek. Mennyire felkészültek, vannak-e önálló észrevételeik. Van-e bennük tűz, lángolás, hogy segítsék városukat, ahol óriási bizalmat kaptak, azért mert jó szaktanárok, és mert szeretik a gyerekeket. Ez volt az előéletük, ennek szólt a bizalom.

Meg annak, hogy azt hiszi a választó, hogy az aki tanult ember, értelmiségi az független és demokrata is.

Hogy egy tanár ezeken a pontokon munkája közben hogyan teljesít azt egy szűk kör tudja, a tantestület. Itt kiderül, hogy ki a valóban felkészült, ki a harcos, szorgalmas, ki a  bátor,  és ki az aki megalkuvó-nyalizó-simulékony mert minden testületben vannak természetesen ilyenek is. Hiszen a tanár is ember, mint az orvos is. Szeretnénk őket Istennek látni, de ők is gyarlók, emberből vannak, pedig a társadalom emberfelettit  vár tőlük. Van minden szakmában selejt. Bár nem vagyok pedagógus, de elég jól ismerem ezt a társadalmat, közöttük nőttem fel, mivel pedagógus gyerek vagyok.

Tehát mint mondottam Gömbicznét, Barnánét, Édes és Volek urakat csak a testületi munkájuk alapján ismerem. Ebben az esetben ez előny, hiszen nincs előítéletem, nem zavar az, hogy milyen aranyosak is voltak velem, vagy valamelyik osztályban az én gyerekemmel,  akkor amikor nem ment a helyesírás, vagy az összeadás. Most nem mondtam teljesen igazat, mert Volek Györggyel vannak tapasztalataim. Ezek mind egytől egyik nagyon jó tapasztalatok. Volek tanár úr ennek is köszönheti, hogy a lehető legnagyobb jóindulattal, már régebben figyelmeztettem: vigyázzon, mert a király meztelen. Ijedten nézett rám, láttam ezen el fog gondolkozni. Innentől tehát nincs mit tenni, minden az ő dolga. Az eddigi jótéteményei, pályája megy az egyik serpenyőbe, (mérleg) most meg gyűlik az anyag itt a másikban.

 

Mi az a demokrácia?

Miről van szó? Nem arról, hogy engem kéne támogatni minden gondolkozó embernek. Nem is arról, hogy cáfolatlanul kéne hagyni az általam felsorolt tényeket. Pusztán arról, hogy meg kéne hallgatni, aztán kiadni az osztályzatot.

Most az történik a testületi ülésen, hogy szót kérek, és nem kapom meg a szót a pedagógusok és a polgármester szavazatainak köszönhetően. A többiek, a jogászok, kíváncsiak lennének arra, amit mondani akarok, de ők kisebbségben vannak.

Olyan ez, mintha a tanár azt mondaná a gyereknek. Ma Mátyás király életéből felelünk. Dömsödi fel se állj: egyes!

Mit csinálna a pásztói szülő egy ilyen tanárral? Vasvillával kergetné ki a városból!

Mit csinálna Sisák Imre, ha a gyereke egyszer is így járna? Gondoljuk végig!

Most az történik a testület ülésén, hogy szót kérek, és a tanerők leszavaznak. Nem is érdekli őket miről van szó. Pedig majdnem mind szakmába vágó kérdés.

Amikor először kértem szót, azt a bölcsőde mellett tettem. Elmondtam, milyen nagy szükség lenne rá, és a törvény által elő nem írt intézmények ( átmeneti otthonok) 5%-os megtakarításával finanszírozható lenne ez a szolgáltatás. Értelmesen, tárgyszerűen beszéltem, a napirendi pontról a döntést elnapolták, azóta sem tárgyalták. Volt egy következő kör, amikor a civil városépítő egyesület névhasználati kérelmét szavazták le a szóban forgó pedagógusok, a civil tanácsnokkal- szintén pedagógus-  az élen. Ezt követte egy kis felháborodás a városban.

Ezután, amikor másodszor is szót kértem, már volt három ellenszavazat, de a többség az igenre voksolt, tehát beszélhettem. Itt követtem el a nagy bűnt, és ez nem szakpedagógiai kérdés. Arra hívtam fel Sisák polgármester figyelmét, hogy nem válaszolt dr. Halász István képviselő felvetésére. Halász képviselő ugyanis a pásztói vízdíj további emelésének tárgyalásakor azt találta mondani: Ez a vízdíj már így is vállalhatatlanul magas, ne emeljük tovább. Ha a Vízmű felügyelő bizottsága lemondana az évi 7 millió 400 ezer forintos tiszteletdíjáról, - mondta dr. Halász- akkor az is egy kis segítség lenne, de mindenesetre gesztus. Sisák polgármester aki ebben az ügyben havi százezer forinttal azaz évi 1 millió kétszázezer forinttal és járulékaival érintett, nem is válaszolt a felvetésre. Mondhatta volna, hogy neki kell a pénz, mondhatta volna, hogy ez demagógia, mondhatott volna sok mindent, természetesen azt is, hogy Halász képviselőnek igaza van és javasolja a hasonló gesztust a képviselő testületnek is. Tehát lehetett volna válasz számtalan. Ezek mindegyike el is fogadható, kivéve egyet, azt ami történt. Sisák meg sem hallotta felvetést, nem is méltatta szóra. Hosszan mellébeszélt.

 

Sisák Imre díjazása

Tehát egy megszokott, elaltató, mellébeszélő választ kaptunk egy konkrét kérdésre: Lemondanának-e a tiszteletdíjról? Itt jegyzem meg, hogy Sisák azzal érvel, azért kell benne lennie a vízmű felügyelő bizottságában, mert így képviseli Pásztó érdekét. Polgármesteri munkaidőben, nem a hétvége a szabadság terhére, hiszen abból még bent maradt 300 nap! De ha munkaidőben képviseli Pásztót, akkor ezért már kap egy fizetést, meg költségtérítést, meg jutalmat, meg prémiumot Pásztótól?

És ez a lényeg. Ettől kényes ez a kérdés. Ugyanis ha valós munka lenne a pénzkifizetés mögött akkor a becsületes parasztember felállna, és azt mondaná a ,másik becsületes parasztember szemébe: Bátyám én ezt a munkát tisztességgel elvégeztem, nekem ezért a rendes fizetség jár! És akkor a krónikát készítő becsületes parasztember, Gábor szomszéd is feljegyezné: Imre koma, meg István koma megbeszélték a fizetség kérdését. Erre kezet fogtak!

De olyat még nem látott a becsületes parasztvilág, hogy az egyik ember azt mondja a másiknak: a munkát elvégeztem, a dupla fizetséget meg kérem!

Ugye ez nem kóser, hogy echte palóc kifejezést használjak?!

Erre a kérdésre, és az ilyen kérdésekre nem lehet jó választ adni. Nem is válaszolt Sisák, és erre hívtam fel a figyelmét a Testületnek. Ez verte ki a biztosítékot Barna Tibornénál, aki azt mondta: azért nem ad nekem többet szót, mert ilyeneket kérdeztem.

 

Ez nem elfekvő, ez Testület!

Az Barnáné fejében meg sem fordul, hogy neki mint képviselőnek kellett volna felhívnia Sisák figyelmét, hogy nem válaszoltál a kérdésre Imre! Nem pedig arra neheztelni, aki a városlakók -az őt, Barnánét is megválasztó városlakók- érdekében szót emel amiatt, hogy a felesleges költségek miatt ilyen magas a vízdíj!

Lefordítva olyan ez, mint amikor jelentkezik Gáborka!

- Ildikó néni!  Az Imike egyesét véletlenül hozzám tetszett beírni!

- Hozd ki az ellenőrződ Gáborka, kapsz egy intőt, mert csúnyán jelentkeztél, az Imike meg kap egy ötöst, mert bántottad.

Mit mondana ilyenkor a pásztói szülő?  ….. Igen azt!

Ha már benne vagyunk a történetmesélésben, akkor elmondom, hogy Barnáné négyszemközt igen kedves velem, aggályait is ilyenkor fogalmazta meg. Amikor elmondtam neki, hogy az önkormányzati törvény szerint eleve összeférhetetlen a vízmű fb. tagság és a polgármesterség, és emiatt Sisáknak ez alól felmentést kellett kapni, amit csak több fordulóban, sok trükközés után szerzett meg Barnáné ezt mondta: „én még kezdő vagyok nem ismerem ezeket a dolgokat, de meg fogom tanulni”.

 

Meg fogják tanulni?

De hogyan kedves tanárnő, ha meg sem hallgat engem, pedig tőlem tudta meg azt is, hogy van két alapmű amit el kell olvasnia, a pásztói SZMSZ, és az ÖKT. A többit ki fogja elmondani önnek, Sisák Imre? Ő biztosan nem, hiszen neki az érdeke, hogy egy felkészületlen testület élén azt tegyen, amit akar. Hogy a felkészült tagok ellene szavaznak? Nem baj, kisebbségben lesznek hála a négy pedagógusnak, akik nem kíváncsiak a másik oldal véleményére, adott esetben az igazságra.

Persze ez is rendjén van, a Tisztelt Pedagógusok bizonyára olvasták a Harmonia Caelestis-t. Ebből idézem a marcona barokk főúr mondását, aki így szólt Lipót császárhoz:” kutya nehéz, felség, úgy hazudni, ha az ember nem ősméri az igazságot”

 

Befejezés

Tisztelt Szóban Forgó Képviselők! ( a tanárok kérnek arra, hogy ne nevezzem Önöket pedagógusnak, mert nem azonosulnak a viselkedésükkel) Önök most csapdahelyzetben vannak. Ki vannak szolgáltatva a polgármesternek, aki hiába mondja azt, hogy nem gyakorolja a munkáltatói jogokat ez a gyakorlatban nem igaz. (Tényleg, ekkora hazugság hallatán sem fognak gyanút? Számtalan példát láttak az elmúlt években ennek ellenkezőjére. Aki pedig egy dologban nem mond igazat, az másban sem tesz máshogy. De szerintem már látják.) Tehát csapdába kerültek. Önök ki sem merik próbálni, hogy egyszer ellentmondjanak, tudják pontosan mi lenne a következménye. Ha fejüket a homokba dugják ( most ezt teszik) és nem vesznek tudomást erről és a tényekről, ezzel a magatartással magukat talán védhetik de a várost nem szolgálják.  Az igazgató helyettesség az órakedvezménnyel, a beígért igazgatóság, a havi többletjövedelem pedig szerintem együttesen sem ér annyit, hogy az eddigi munkájukkal elért megbecsülést rövid idő alatt elveszítsék. Sisák Imrének maximum 3 és fél éve van Pásztón. Utána majd valaki más jön. Önöknek azután is itt kell majd dolgozniuk. Hogy fognak akkor a már felszabadult szemekbe nézni?! Most két lehetőségük van, vagy összeszedik a bátorságukat és újra önállóan gondolkozó értelmiségiként viselkednek, vagy le kell mondaniuk. Mert abban ne bízzanak, hogy elkerülik a nyilvánosságot. Már más világ van Pásztón!

 

Dömsödi Gábor

Hozzászólások:

tata
2011. március 10.

Tennék egy-két javaslatot a tisztelt képviselőknek. Érdemes lenne elgondolkodni, hogy kellene a városi gazdálkodás kiadási oldalába fékeket beépíteni. Olyanokra gondolok, hogy a bevételek arányában lehessen csak költekezni (ne lehessen a várost a végletekig eladósítani), legyen már egy gát, amit nem lehet átlépni. Nekünk kell a rossz döntések után a hiteleket visszafizetni! Amíg a város gazdasági teljesítése nem fordul pozitív irányba ne lehessen jutalmakat különböző címeken plusz juttatásokat kifizetni. Az üzleti szférában ha valaki veszteséget termel azt nem szokták jutalmazni hanem kirúgják. A város erejét felmérve kell gazdálkodni feladatokat bevállalni. Az összes gazdasági mutató folyamatosan romlik. Mikor lesz már fordulat? Soha?

Válasz erre
admin-
2011. március 10.

Számítástechnikai szaktanteremmel gyarapodott az iskola a Győr megyei Harkán. Kialakításához uniós pályázati forrást nyertek, továbbá az önkormányzati képviselőtestület egyévi tiszteletdíját ajánlotta fel, a szülők pedig értékes társadalmi munkával járultak a fejlesztéshez - mondta el Kapitány Csabáné igazgató csütörtökön az MTI-nek.

Válasz erre
Dömsödi Gábor
2011. február 22.

Megjelent a Pásztói Hírlap. Tartalmi kérdésekbe most nem mennék bele- nem lenne elegáns- de ami jó az jó, azt dicsérhetem. Jó, hogy tudjuk, mennyibe kerül egy oldalnyi hirdetés (50 ezer Ft.) és ez a lap a korábbi számoktól eltérően olvasható az interneten is:

http://www.paszto.hu/files/hirlap/phirlap_1101.pdf

Ha jól megnézzük a lap 12 oldalas. Ugyanakkor a Képviselő testület elé terjesztett szerződésben, amit a Testület jóváhagyott, ez állt:

„4. A felek megállapodnak abban, hogy a lap eddig kialakult jellemző mutatóit /így:
példányszám 4000 db/, oldalszám /16 oldal/ teljes ingyenesség, papírminőség/ meg kell
tartani. A konkrét híranyag nem jelenhet meg 12 oldalnál kevesebb terjedelemben. A
lapot a vállalkozó szerkeszti és adja ki.”

Válasz erre
Válaszok:
lámpás:
Kedves Gábor!

Amint olvasom, idézel a szerződésből. Hol lehet ezt elolvasni?
Dömsödi Gábor:
Itt olvasható a szerződés az 5. oldalon:
http://paszto.hu/files/doksik/onkorm/eloterjesztesek/1-17-2011.pdf
Dömsödi Gábor
2011. február 21.

Plecskó Péterrel a Vár Tv-ben Pásztó gazdasági helyzetéről, az új költségvetésről beszélgettünk. Az adás itt is megtekinthető. Kicsit hosszú, de remélem, érdemes rászánni az időt.
http://www.youtube.com/user/vartelevizio#p/a/u/0/7icyABqbdNY

Válasz erre
Válaszok:
Dömsödi Gábor:
Már 288-an végignézték az egy óra 16 perces adást.
http://www.youtube.com/user/vartelevizio#p/a/u/0/7icyABqbdNY
Ez pedig nem kis teljesítmény!
tata:
Jó volt ez a kis eszmecsere. Lesz folytatás? Esetleg a polgármester is beszélget majd valamilyen hasonló témakörről a Vár TV-ben?
Dömsödi Gábor
2011. február 21.

Amint látható megújult az oldal. Az admin felület még nem működik, kis türelmet kérünk!Ez a pénteki állapot.
Dömsödi Gábor

Válasz erre

Szólj hozzá!

Mehet