Egyirányú gondolkozás, balesetveszélyes útszakasz

Ponline, 2011. július 24.

Nem működnek a pásztói honlapok. Alig akad új bejegyzés, ezért a látogatók száma is csökken. A szerzők láthatóan feladták az értelmetlen küzdelmet. Sokan szólnak nekem is és arra kérnek, aktivizáljam magam, hiszen Pásztón és Hasznoson vesztes  polgármesterünk kezdi visszanyerni önbizalmát,és  a pásztói vereség után elveszett gőgös magabiztossága visszatért most, hogy szó nélkül hagyjuk dolgait.

Változatlanul ígérem, a következő választáson indulok és ezt már most jelzem. Ugyanakkor Pásztó ügyeivel addig teljesen felesleges foglalkoznunk, a józan gondolatoknak nincs semmi hatása. Önmagában az, hogy Sisák polgármester kisebb, vagy nagyobb mellénnyel jár, engem nem érdekel. Maga a polgármester személye sem, csak a város sorsa. Ha valamin lehetne jobbítani, változtatni, akkor igen, akkor megérné a munka, az írás, a törődés. De így, hogy van egy helyi (elvileg) értelmiségiekből álló, de önálló gondolattal nem bíró sisákpárti, megélhetési képviselő és igazgatóhelyettes csapat a városban, teljesen értelmetlen érvelni, a következő választásig. Akkor majd fel kell mutatni négy éves tevékenységüket, és azt javasolni a Tisztelt Választóknak, ezeket a jelölteket a továbbiakban ne tüntessék ki bizalmukkal. De addig felesleges minden jóakarat. Még a látszatra sem adnak. Lassan már egy éve annak, hogy javasoltam: a két általános iskola előtti utcarészt egyirányúsítsák, a Diófa utcától a Hunyadi János utcáig, mert ezzel meg lehet előzni a naponta előforduló balesetveszélyes helyzeteket. A Testületi ülésen részletesen érveltem, látszólag egyet is értett velem mindenki. Azonban azóta sem történt semmi, pedig mondandóm jegyzőkönyv is rögzíti, ha tehát ne adj Isten, bármi baj történik, innentől a felelősség a képviselőké és a polgármesteré. Az ügylet nem is kerülne sokba, a táblák kijönnének egy pad árából, azokból pedig van bőven Pásztón.

Azért hoztam egy józan ésszel könnyen belátható, közlekedésszervezési témát, mert ebben nincs sem politika, sem vallás, sem költség. Csak az ésszerűség. Ezen kívül pedig az iskolák biztonságos megközelítéséről szól, ami a testületben túlreprezentált tanároknak sem lehet közömbös. De az.

Ha pedig egy ilyen egyszerű kérdésben hiába adunk jó tanácsot, mert nem fogadják meg, akkor mi az esélyünk a bonyolultabbakkal? A kérdés költői, hiszen már szót sem adnak a testület ülésén.

Semmi esély sincs. Pásztón a Testült gondolkozása egyirányú marad, szemben a Nagymező utca forgalmával. Ezért már most a következő választásra kell gondolni. Lassan eltelik az első év!

Hozzászólások:

kli
2011. július 30.

A javasolt utcát vagy utcarésztlehet egyirányúsítani, de arra gondoljanak, hogy a kerékpárforgalomnak biztosítsanak kerékpárutat. Egyébként nem lenne ott semmi gond, ha kiosztanának egy két zsíros büntetést hovatartozás nélkül.

Válasz erre

Szólj hozzá!

Mehet