Árvízi számlák

Ponline, 2014. szeptember 2.

 

Árvízi számlák
Ma szöveges hírt közölt Pásztó leköszönő polgármestere a Facebook oldalán. Ez üdítő újdonság, hiszen eddig csak legendás bejárásait csodálhattuk meg több tucatnyi képen. Imre figyel, Imre bejár, Imre elmélyül, Imre utat mutat, Imre prédikál, Imre kenyeret szel.
Képek, mindig csak képek a kétségtelenül jó svádájú, délceg városvezetőről. De most szöveg is megjelent, valami komoly dolog történhetett!
Igen, az augusztus 14-i levéllel el kell vonni a figyelmet arról a botrányról, hogy a keresztesi gyerekeket menetrend szerinti busszal szállítják, mert nincs pénz iskolabuszra.
Tehát a leköszönő polgármester bedobta a csalit, amivel a településen már oly sok szavazatot fogott: jön az árvízkár pénze! Na, nem most, majd valamikor, de jön. A várt összeg 133.114.099 Ft, és ehhez Pásztó városa 14.790.455 Ft önerőt biztosít. ( Igen, nem kerekítünk, pontosan 019 és 455 forintot!) De addig még be kell fejeződnie a Kormányhivatal, az Államkincstár, valamint a Katasztrófavédelem szakértői felülvizsgálatának.
A Belügyminisztériumban ezután születhet (figyelem: -het!) meg, a végleges döntés. Ezt követően kerülhet (figyelem: -het!) kiírásra a munkák elvégzéséhez szükséges közbeszerzési eljárás.
Ezt nagy valószínűséggel majd az új testület és az új polgármester bírálja el.
Ez a valódi jó hír. Ha ugyanis egy korrekt döntés születik, akkor nem fordulhat elő a 2005-ös eset, hogy egy vállalkozó visz el az ötmilliós díjból a közel négy milliót. (3.989.e. forintot, egészen pontosan) Mindezt úgy, hogy a vállalkozó maga és egy embere –az elszámolás szerint - napi 18 órát dolgozott több napon keresztül, míg ez idő alatt a katasztrófa helyzetben önfeláldozóan segítő többi vállalkozónak nem jutott munka. Megtaláltam az elszámolás egykori kimutatását. Érdekes módon, ez már a Pásztói Képviselő Testület elé került egykor, de nem találtak benne hibát.
Ilyen munkavégzés többet nem lesz, ezt megígérhetem.
Ezt tehát másként fogom csinálni.
Hogy miért jár jól ezzel a város? Mert ez nyilvánvaló túlszámlázás, ennyi munkát csak a papír bír, az ember nem.
Tehát Pásztó városát valaki megrövidítette. Vagy a vállalkozó, vagy a polgármester, vagy az ellenőr, vagy valaki más, ismeretlen a tettes. Soha nem fog kiderülni, az ügy elévült már.


Ma szöveges hírt közölt Pásztó leköszönő polgármestere a Facebook oldalán. Ez üdítő újdonság, hiszen eddig csak legendás bejárásait csodálhattuk meg több tucatnyi képen. Imre figyel, Imre bejár, Imre elmélyül, Imre utat mutat, Imre prédikál, Imre kenyeret szel.Képek, mindig csak képek a kétségtelenül jó svádájú, délceg városvezetőről. De most szöveg is megjelent, valami komoly dolog történhetett!Igen, az augusztus 14-i levéllel el kell vonni a figyelmet arról a botrányról, hogy a keresztesi gyerekeket menetrend szerinti busszal szállítják, mert nincs pénz iskolabuszra.
Tehát a leköszönő polgármester bedobta a csalit, amivel a településen már oly sok szavazatot fogott: jön az árvízkár pénze! Na, nem most, majd valamikor, de jön. A várt összeg 133.114.099 Ft, és ehhez Pásztó városa 14.790.455 Ft önerőt biztosít. ( Igen, nem kerekítünk, pontosan 019 és 455 forintot!) De addig még be kell fejeződnie a Kormányhivatal, az Államkincstár, valamint a Katasztrófavédelem szakértői felülvizsgálatának. A Belügyminisztériumban ezután születhet (figyelem: -het!) meg, a végleges döntés. Ezt követően kerülhet (figyelem: -het!) kiírásra a munkák elvégzéséhez szükséges közbeszerzési eljárás. Ezt nagy valószínűséggel majd az új testület és az új polgármester bírálja el. Ez a valódi jó hír.

Ha ugyanis egy korrekt döntés születik, akkor nem fordulhat elő a 2005-ös eset, hogy egy vállalkozó visz el az ötmilliós díjból a közel négy milliót. (3.989.e. forintot, egészen pontosan) Mindezt úgy, hogy a vállalkozó maga és egy embere –az elszámolás szerint - napi 18 órát dolgozott több napon keresztül, míg ez idő alatt a katasztrófa helyzetben önfeláldozóan segítő többi vállalkozónak nem jutott munka. Megtaláltam az elszámolás egykori kimutatását.

Érdekes módon, ez már a Pásztói Képviselő Testület elé került egykor, de nem találtak benne hibát. Ilyen munkavégzés többet nem lesz, ezt megígérhetem. Ezt tehát másként fogom csinálni. Hogy miért jár jól ezzel a város? Mert ez nyilvánvaló túlszámlázás, ennyi munkát csak a papír bír, az ember nem. Tehát Pásztó városát valaki megrövidítette. Vagy a vállalkozó, vagy a polgármester, vagy az ellenőr, vagy valaki más, ismeretlen a tettes. Soha nem fog kiderülni, az ügy elévült már.

Hozzászólások:

Még nincsenek hozzászólások ehhez a bejegyzéshez.

Szólj hozzá!

Mehet