A hanyag munka nem vis maior!

Ponline, 2014. szeptember 24.

A hanyag munka nem vis maior!

Mátrakeresztesen megint pusztított a víz. Erre Pásztó városa már meg is pályázta a vis maior kár helyreállításához szükséges összeget. A vis maior latin kifejezés: jelentése: előre nem látott kényszerítő körülmény, elháríthatatlan akadály, ami meggátol valamely kötelezettség elvégzésében.

Mondhatnánk kár ért minket, de ezt az állam fizeti, hajrá!

Csakhogy az adófizetők mi vagyunk, és amit az állam ilyen célra fizet ki, az hiányzik az egészségügyből, a nyugdíjakból, az iskolarendszerből és az útkorszerűsítésből, mindenből. Az az önrész pedig, amit a pásztói önkormányzatnak kell hozzátenni ezekhez a vis maior károkhoz, nos, az a város kasszájából hiányzik. Olyannyira, hogy nincs is. Pásztón például a város most 18 millió hitelt vesz fel, amit a következő két évben már az új polgármesternek és új testületnek kell kigazdálkodnia.

Mint írtam, minden magyar állampolgárnak kétszeresen a húsába vág, hogy egy-egy munkát jól áraznak-e be, magyarul nem sikkasztanak-e el belőle. (Nem akartam a lopni szót használni, pedig az az adekvát!) De ugyanilyen fontos az is, hogy egy új építést, vagy helyreállítást jó minőségben végeznek-e el, mert ha nem, ennek költségét is mi nyeljük.

Pásztón ez utóbbira, a hanyag munkavégzésre bőségesen akad példa. Itt van például a Kövecses patak Mátrakeresztesen, amelynek medrét egyrészt kibetonozták ott is ahol nem kéne, és ezzel párhuzamosan elvették a terméskő falak évszázados patináját, betonnal pótolva azokat. Viszont ahová kellett volna egy betonalapot tenni a gabion kasok alá, oda nem tettek. Így most az alapjukat kimosta a víz, a falak ledőltek, a kár jelentős, a lakók rémültek, mi lesz ha újra jön a víz? ( Mellesleg a gabion kas- a dróthálóval rögzített kődarabok- is vitatott megoldás a patakmederbe, de megfelelő szakszerű kivitelezéssel elfogadott technológia.)

Egyértelmű tehát, hogy trehány volt a kivitelezés. Sebaj, most az állam, meg a város fizet majd újra. Ha jól képzelem ugyanannak a vállalkozónak, aki a régi munkát is elrontotta. A polgármesternek itt perelnie kéne, de nem teszi.

Mit fogok másként csinálni polgármesterként? Megkövetelem a becsületes munkát, nem engedem a túlszámlázást, szakemberekkel dolgoztatok és nem a trehány munkát végző baráti cégekkel. Az én barátaim természetesen jól dolgoznak, de nem üzletelek velük. A barátok nem erre vannak, velük beszélgetni kell, síelni és maximum sörözni! Mifelénk.

Hozzászólások:

Kata
2014. szeptember 29.

Erre szoktam én azt mondani, hogy meg van az oldva,de "olyan sisákosan" ! Sajnos itt is igaz: fejétől bűzlik a hal !

Válasz erre

Szólj hozzá!

Mehet